Szenttamáson vasárnap immár 29. alkalommal tartották meg a Hagyományos Aratóünnepséget, amely a kézi aratáshoz fűződő népszokások megőrzését és a fiatalabb nemzedékeknek való továbbadását szolgálja. A népviseletbe öltözött résztvevők ezúttal is felidézték, miként zajlott egykor az aratás, milyen eszközöket használtak, hogyan dolgoztak együtt, és miként ünnepelték meg a betakarítás befejezését.

A Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának elnöke, Robotka Angéla elmondta, hogy az idei aratóbemutató elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék őseik életmódját, valamint azt a kitartást és kemény munkát, amellyel egykor megteremtették a mindennapi kenyeret. A rendezvényen 14 csapat mutatta be a hagyományos aratás egyes munkafázisait: a kézi kaszálást, a sarlóval történő aratást, valamint a levágott gabona összegyűjtésének hagyományos módját.

Az aratás egykori jelentőségéről Szőke Ferenc, a Búzavirág csapat tagja is beszélt. Kiemelte, hogy a betakarítás a múltban a mezőgazdasági év egyik legfontosabb és legnehezebb munkája volt, amely nagy szakértelmet, kitartást és a munkaeszközök gondos karbantartását igényelte. A hagyományos aratás bemutatója mellett a látogatók régi munkaeszközöket és népviseleteket tekinthettek meg, megkóstolhatták a hagyományos ételeket, a legkisebbeket pedig kézműves foglalkozások és ügyességi játékok várták.
A program kulturális műsorral zárult, amelyen fellépett a Recefice és a Cselefendi tánccsoport, valamint a Csalogány női kórus. Ezt követően Zsunyi Tibor plébános megáldotta az új kenyeret. A résztvevők emléklapot és ajándékot vehettek át, a nap folyamán pedig kézműves-kiállítás is várta az érdeklődőket. A Kék Kör Egyesület ingyenes vérnyomás- és vércukorszintméréssel járult hozzá a rendezvényhez.