2024 július, augusztus és szeptember hónapjában összesen 32 baba született Szenttamás községben – 16 kislány és 16 kisfiú. A helyi önkormányzat és a „Ruka spasa” egyesület pénteken babafelszerelést és pénzbeli támogatást adott át, hogy megkönnyítsék az újszülöttek első napjait.
Radivoj Debeljački, Szenttamás község polgármestere az esemény kapcsán hangsúlyozta, hogy ez az év egyik legörömtelibb eseménye, amely hasonlóan fontos, mint amikor a legjobb tanulókat vagy a legkiválóbb sportolókat fogadják. Hozzátette, hogy a helyi önkormányzat továbbra is elkötelezetten támogatja a fiatal családokat, és célul tűzte ki a támogatások mértékének növelését is.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több gyermek születik. Az adatok szerint 2024 első három negyedévében több újszülöttünk van, mint az előző év azonos időszakában, ami igazán dicséretes. Hálásak vagyunk a fiatal szülőknek, akik nemcsak saját családjukat tették boldogabbá, hanem minket is, akik azon dolgozunk, hogy segítséget nyújtsunk Szenttamás, Turia és Nádalja új lakóinak.Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk ehhez az örömteli eseményhez, hiszen ezáltal a munkánk is még értékesebbé válik. Szenttamás község pénzbeli támogatást és etetőszékeket biztosított, míg a „Ruka spasa” egyesület értékes ajándékokkal járult hozzá a kezdeményezéshez, de a támogatás legnagyobb része azonban a Szerb Köztársaságtól érkezett.Továbbra is arra törekszünk, hogy támogassuk a fiatal szülőket, hogy érezzék: gondolunk rájuk, és megérdemlik ezt a figyelmet. Családjaik gyarapításával ugyanis szebbé és élhetőbbé teszik Szenttamás községet” – mondta Debeljački az ajándékok átadásakor.