Apr 19, 2025 Last Updated 10:54 PM, Apr 17, 2025
Српски  Magyar 

 

Barátkozás a Roma Világnap alkalmából

Szenttamáson, a Kultúrotthon és Szenttamás község szervezésében, április 8-a, vagyis a Roma Világnap alkalmából babfőző versenyt rendeztek a roma közösség és minden érdeklődő polgár részvételével. A közkedvelt étel elkészítésében a Jamura városrészben harminc csapat mérte össze tudását baráti hangulatban.

„Ismét sikerült szépen megszervezni a versenyt, amellyel hozzájárulunk a Roma Világnap méltó megünnepléséhez – mégpedig Szenttamás azon részén, amelyet a multikulturalizmus jellemez. Ez a barátkozás a városunk különböző nemzeti közösségeinek tagjai között történik, ahol fiatalok és idősek együtt, szórakozással töltik el ezt a napot. Dicséret illeti a szervezőket, akik sokat dolgoztak az esemény előkészítésén. Más községekből is érkeztek vendégek, ami azt mutatja, hogy szervezeti szinten fejlődünk, és barátságokat is építünk. Szenttamás község továbbra is támogatni fogja az ilyen rendezvényeket, mert ezek fontos üzenetet hordoznak – hogy összetartozunk, és minden különbség ellenére együtt élünk, együtt kell működnünk” – mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás község polgármestere, miközben körbejárta a versenyző csapatokat.

A kulináris versenyen jelen volt Alisa Šijan, a Roma Nemzeti Tanács alelnöke is, aki gratulált minden résztvevőnek, a roma nemzetiségűeket pedig köszöntötte a Roma Világnap alkalmából.

„Öröm látni, hogy mindenki jól érzi magát, és ma Szenttamásról mindannyian pozitív energiát viszünk magunkkal. Örülünk, hogy évről évre meghívást kapunk olyan eseményekre, amelyek a roma közösséget érintik Szenttamáson, és ezeken mindig szívesen részt is veszünk. A bab, a gulyás vagy más ételek bográcsban való főzése igen népszerű a vajdasági településeken – a romák örömmel vesznek részt ezekben a hagyományos, szabadtéri főzésekben. Nem is annyira az számít, mi készül, hanem az, hogy együtt vannak, hogy kedves emberek ülnek a tűz körül, evés közben zenélnek, beszélgetnek” – hangsúlyozta Alisa Šijan.

Hozzátette: az ilyen alkalmakat arra is fel kell használni, hogy felhívják a figyelmet a romák társadalmi helyzetére, különösen az oktatás fontosságára, amely ugyan fejlődik, de még mindig van mit tenni ezen a téren. Ezekről és más fontos témákról lesz szó április 8-án a „Romák a romákról” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Roma Nemzeti Tanács szervez a Szerb Köztársaság Képviselőházában.

Egyébként vasárnap a legjobb babot a Fehér Romák (Beli Romi) csapata készítette, a második helyezett a Zabos csapat (Zabos Kompani), a harmadik pedig a Három Nővér (Tri Sestre) csapat lett.