Kedden indul az influenza elleni oltási akció
A „Dr. Đorđe Bastić” Egészségház kedden, október 7-én kezdi meg az idényjellegű influenza elleni védőoltás beadásának akcióját – közölték az intézményből.
A „Dr. Đorđe Bastić” Egészségház kedden, október 7-én kezdi meg az idényjellegű influenza elleni védőoltás beadásának akcióját – közölték az intézményből.
Szenttamás község Képviselő-testületének elnöke, Radivoj Paroški, szerdára, október 8-ára tűzte ki a helyi parlament IX. ülését.
Szenttamás község és az Újvidéki Ifjúsági Fórum, a legnagyobb független képviseleti testület, amely fiatalokat, ifjúsági szervezeteket és nem formális ifjúsági csoportokat képvisel, ma együttműködési szerződést írt alá, amely a fiatalok helyzetének és aktivitásának szabályozását és fejlesztését szolgálja Szenttamáson, Turián és Nádalján. Az együttműködés képzések megtartását is magában foglalja – mint amilyen az első, közvetlenül a szerződés aláírása után zajlott –, valamint ifjúsági projektek előkészítését, az Újvidéki Ifjúsági Fórum által kínált összes erőforrás és szolgáltatás elérhetőségével.
Sikeresen lezárult Szenttamáson az Európai Mobilitási Hét, az aktivitásokban a község mind a négy általános iskolája részt vett. A sokszínű programok során a tanulók kreativitásukról és ügyességükről tettek tanúbizonyságot az idei kampány témájának megfelelően – közölték a Helyi Gazdaságfejlesztési Iroda és a Községi Közlekedésbiztonsági Testület munkatársai.
Az Európai Mobilitási Hét keretében megszervezték az első akciót az elsős diákok számára, amelynek témája a biztonságos átkelés a gyalogátkelőhelyen. A helyi gazdaságfejlesztési iroda, az ifjúsági iroda és a községi közlekedésbiztonsági testület partnerei ebben az akcióban a Vöröskereszt helyi szervezete és a szenttamási rendőrállomás voltak.
Tartalmas, kétnapos programmal ünnepelték meg a Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom búcsúját Szenttamáson, amely évről évre egyre több érdeklődőt vonz.
Az idei Európai Mobilitási Hét mottója: Mobilitás mindenkinek. A kampány Szerbiában hivatalosan kedden, szeptember 16-án kezdődött, és 22-ig tart.
Szerbiában és a Boszniai Szerb Köztársaságban ma ünneplik a szerb egység, szabadság és nemzeti zászló napját. Az évforduló arra emlékeztet, hogy 1918. szeptember 15-én a szerb hadsereg áttörte a szaloniki frontot, ami a központi hatalmak szövetségének felbomlásához és végül az első világháború lezárásához vezetett.
Az elsősök fogadása után a Vuk Karadžić Általános Iskolában szeptember 1-én ünnepélyesen köszöntötték a kisdiákokat a Jovan Jovanović Zmaj, a Petar Drapšin és a Momčilo Tapavica Általános Iskolában is. Az ünnepi műsorok ezekben az intézményekben sem maradtak el, azzal a céllal, hogy a hétévesek életében az új fejezet mosollyal és üdvözlő szavakkal kezdődjön, valamint hogy megerősítsék bennük: a legszebb, barátkozással teli évek állnak előttük.
A Gion Nándor Emlékházban adták át az idei novellapályázat díjait. A rendezvény hagyományos irodalmi esemény, amely a rövidpróza műfaját hivatott erősíteni, ugyanakkor őrzi a neves magyar író, a szenttamási születésű Gion Nándor emlékét. Az idei díjazottak az 54 beérkezett kézirat közül kerültek ki.
Az Országos Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint figyelmeztetés van érvényben Szerbia területére a magas hőmérsékletek miatt csütörtökre, augusztus 28-ra és péntekre, augusztus 29-re. Napos, nagyon meleg idő várható: csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet 32 és 37 °C között, pénteken pedig a legtöbb helyen 35 és 39 °C között alakul.
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint figyelmeztetést adtak ki Szerbia területére a magas hőmérsékletek miatt (augusztus 13., szerda és augusztus 17., vasárnap között). A hőhullám, amikor a hőmérséklet 36 °C körül lesz, vasárnapig, augusztus 17-ig tart. Narancssárga és piros figyelmeztetés lesz érvényben.