A Szenttamási Barázda immár több mint negyed évszázada bizonyítja, hogy a földművelés hagyománya és a korszerű mezőgazdaság jól megfér egymás mellett.
„Szenttamás gazdaságának egyik meghatározó ágazata a mezőgazdaság, ezért különösen fontos számunkra, hogy továbbvigyük a Szenttamási Barázda hagyományát. Az idén immár 27. alkalommal rendeztük meg a versenyt, és minden kihívás, valamint nehezítő körülmény ellenére sikerült megőriznünk a rendezvény folytonosságát. Külön öröm számunkra, hogy a gazdálkodás mindennapi nehézségei ellenére sok mezőgazdasági termelő továbbra is kitart a verseny mellett, és évről évre visszatér.
Bízunk abban, hogy az előttünk álló évek kedvezőbbek és termékenyebbek lesznek, nagyobb hozamokat és jobb eredményeket hoznak a gazdáknak. Mindez újabb lendületet adhat ahhoz is, hogy a Szenttamási Barázda a jövőben még színvonalasabb és még több résztvevőt vonzó rendezvénnyé váljon. A verseny egész Vajdaságban egyedülállónak számít, és nagy népszerűségnek örvend. Jó hírnevét az is bizonyítja, hogy évről évre számos kiállító érkezik, hogy bemutassa a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket és technológiákat.
Különleges látvány, amikor ugyanazon a helyszínen, egymás mellett jelenik meg a hagyományos, lovakkal végzett szántás és a legmodernebb gépekkel történő földművelés. Ilyenkor igazán jól látható, milyen nagy utat tett meg a mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben, ugyanakkor az is, hogy továbbra is van lehetőség a fejlődésre és a még hatékonyabb gazdálkodásra” – mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás község elnöke.
Az idei Szenttamási Barázda a rendezvény egyik leghűségesebb résztvevője, a néhai Lazar Antić emléke előtti tisztelgéssel vette kezdetét. A rendezvény megalapítása óta az idei volt az első alkalom, hogy nem lehetett jelen a versenyen. Lazar Antić mindössze néhány nappal a tavalyi Szenttamási Barázda után, életének 97. évében hunyt el. Az idei rendezvényen így először maradt üresen a helye a szántóverseny résztvevői között. A szenttamási földműves hosszú élete során csaknem egy évszázad változásainak volt tanúja, munkásságával és kitartásával pedig maradandó részévé vált a helyi gazdaközösség és a Szenttamási Barázda történetének.
A rendezvény szervezője, a Szenttamási Helyi Közösség ezúttal is arra törekedett, hogy a program minden korosztály számára tartalmas és érdekes legyen. A szeles, napsütéses rendezvénynap programját a szenttamási Bard Művelődési Egyesület és a Hagyományápoló Klub csoportjai nyitották meg. Műsorukkal Szerbia különböző tájegységeinek gazdag népzenei és néptánchagyományait idézték meg, egyúttal bemutatva a Szenttamáson egymás mellett élő szerb és magyar nemzeti közösség kulturális örökségének értékeit.
A bográcsfőző verseny győztesei:
Stevan Šešević csapata – Szenttamás
Budimir degustatori csapata – Szenttamás
Vašarište csapata – Szenttamás
A szántóverseny győztesei:
Könnyű, A kategória
Savo Dulić – Bukovac
Jovan Gložanski – Szenttamás
Dragan Spasić – Szőreg
Nehéz, B kategória
Vladimir Nikolić – Nádalja
Bogdan Bikić – Szőreg
Đorđe Dinjaški – Szenttamás
Az idei verseny legfiatalabb résztvevője a mindössze 14 éves szenttamási Jovan Gložanski volt, míg a legidősebb versenyző a 64 éves Đorđe Dinjaški. A női versenyzőket a szenttamási Livia Serfőző képviselte. Mihajlo Reljić pedig bebizonyította, hogy a régi traktoroknak is van még helyük a földeken: a látogatóknak egy 70 éves, 1956-ban gyártott traktort mutatott be.





























